A legtöbb ember hétköznapja ugyanúgy indul, minden a megszokott kerékvágásban. Reggelente mindig megszólal az ébresztő, aztán a szundi, ezt követi a reggeli kávé, finom reggeli és a munkába vagy iskolába való készülődés. Minden reggel megszámoljuk, hogy melyek is azok a teendők, amelyek aznap várnak ránk és szembesülünk azzal a ténnyel, hogy annyi dolgunk van, hogy azt se tudjuk, hogy érünk majd a végére.
A napok könnyen egybefolynak mire eljön az este, hogy mindennek vége legyen és lefeküdhessünk aludni. A nap végére természetesen úgy érezzük, hogy túl gyorsan telt el a nap. A hétköznapi életben nincs szükség nagy változásokra, hogy sokkal kiegyensúlyozottabb életet élhessünk, csak némi apró változásra van szükségünk, ahhoz, hogy egy kicsit is másabbá tegyük a szürke hétköznapokat.
Ne hagyd, hogy az ébresztő legyen a nap első stresszforrása
A reggeli hangulatod nagyon sokszor meghatározza a napod további részét. Ha a reggeled első percei kapkodással telnek és azon rágódsz, hogy valójában mennyi teendőd is van aznapra, akkor könnyedén előfordulhat az, hogy a későbbiekben ennek a terhe teljesen magával ragad minket.
Mindig érdemes pár nyugodt percet hagyni az ébredésre, persze amikor csak lehet. Nem kell minden reggelt úgy kezdeni, hogy csekkolod a Lemon kaszinó oldalát, hogy a napi teendőkőn aggódsz vagy épp az olvasatlan és megválaszolatlan üzeneteken rágódsz. Reggelente érdemes a napot egy pohár vízzel vagy finom teával kezdeni, ez segít abban, hogy ne egyből rohanással vágj bele a napnak.
Az esti rutin kialakítása is sokat segít a stresszmentes reggelek kialakításában. Készítsd ki a ruhákat, az ebédet és ha van rá lehetőség akkor a reggelit is másnapra, így reggel sokkal több időd marad a Bison kaszinó megnézésre és a nyugodt ébredésre is.
A reggeli nem csak az ételről szól
A nap első étkezése, azaz a reggeli könnyedén egy rutinfeladattá válhat, de egy kis odafigyeléssel akár a nap fénypontja is lehet. Nem kell minden reggelt hosszú étkezéssel kezdeni, egy egyszerű pirítós vagy egy könnyed omlett is nagymértékben fel tudja dobni a nap minden részét. Fontos, hogy a reggeli étkezés soha ne maradjon el, hiszen kell a megfelelő energia a nap minden szakaszára.
Érdemes arra is odafigyelni, hogy ne minden nap ugyanazt a reggelit együk, hiszen nagyon könnyen rá tudunk unni, fontos a változatosság ezért néha a Bison kaszinó helyett a Lemon kaszinó oldalát is választhatjuk. Néha hétvégén, amikor az időnk is engedi készíthetünk bonyolultabb reggeliket, és több időt tölthetünk kávézással is.
A reggeli időtöltés, amikor reggelizünk nagyon jó arra is, hogy ne a telefonunk képernyőjét bámuljuk, hanem odafigyeljünk arra, hogy milyen gondolataink és érzéseink vannak. Hiszen a folyamatos értesítések helyett azzal is indíthatjuk a napot, hogy megfigyeljük a környezetünket.
Legyenek apró dolgok, amiket várunk
A hétköznapok sokkal kellemesebben telhetnek, akkor ha nem csak a hét túléléséért küzdünk. Mindig érdemes olyan apró jutalmakat vagy dolgokat kitalálni, amire szeretettel gondolunk és ha teljesítünk egy feladatot, akkor meg is kapjuk azokat. Így az unalmas hétköznapokra is okozhatunk magunknak meglepetéseket.
Legyen szó akár egy délutáni egyszerű sétáról, vagy egy közös kávézás az egyik barátunkkal, egy új epizód a kedvenc sorozatunkból, vagy a kedvenc játékunk a Lemon kaszinó oldalán. Mindig legyen valamilyen apró jutalom, amelyre szeretettel gondolunk.
Soha nem az a lényeg, hogy valamilyen különleges jutalomról legyen szó, elég egy apró dolog is, a lényeg az, hogy örömet okozzon számunkra. A nap végén úgy is az számít, hogy valamilyen olyan dolog vár ránk, amely felüdít minket.
Néha kapcsoljuk ki az értesítéseket
Telefonjaink a mindennapok szerves részévé váltak, azonban fontos az, hogy néha megpróbáljunk elszakadni azoktól. Nehéz igazán félretenni ezeket, de meg kell tanulni azt, hogy néha igenis szükségünk van arra, hogy ne folyamatosan az értesítések pittyegését halljuk.
Egy-egy üzenet vagy értesítés önmagában nem tűnik annyira jelentősnek, de ha egész nap folyamatosan azt halljuk akkor igazán frusztrálóvá válhat. Néha teljesen magával ragad minket és nem vesszük észre, hogy Bison kaszinó függővé válunk. Nehezünkre esik elszakadni a különböző közösségi média felületektől és azon kapjuk magunkat, hogy mindig mások életét figyeljük azon keresztül.
Érdemes bizonyos időközönként szünetet tartani, legfőképp étkezések közben és elalvás előtt. Meg kell tanulni, hogy nem kell minden üzenetre azonnal válaszolni és nem kell minden értesítést azonnal megnézni. Egy rövidebb szünet alatt több idő maradhat arra, hogy időt töltsünk szeretteinkkel és saját magunkkal.
Ne akarjunk minden nap tökéletes lenni
Talán az egyik legfontosabb dolog, amit mindig érdemes szem előtt tartani, hogy nem kell minden napból a maximálisat kihozni. Egyszerűen be kell ismerni, hogy vannak olyan napok, amelyeken gyengébben teljesítünk, vannak olyan napok, amikor semmihez nincs kedvünk, és vannak olyan napok is, amikor nagyon is produktívak vagyunk. Mindez teljesen természetes.
Könnyedén előfordulhat, hogy lesznek olyan napok, amikor nem sikerül mindent megcsinálni és ez teljesen rendben van. Ilyenkor sem kell pánikba esni, hiszen lesz egy következő nap, amikor mindent bepótolhatunk.
Fontos megjegyezni, hogy a pihenés is része a mindennapoknak, hiszen sokkal többet érünk akkor, ha megfelelően ki vagyunk pihenve, és tiszta elmével vágunk bele a következő napba.